Festett falitálas
Magyarország, Miskolci bútorfestő központ, 1840 körül
A tisztítás során előbukkantak a miskolci festésre jellemző virágfüzérek.
A megtisztított és retusált bútor.
Teljes képért kattintson a galériára
Ez a falitálas első pillantásra nem tűnt különleges darabnak, egyszerű szerkezete sarkaiban lécekkel megerősítve, sötétbarna festése nem árult el sokat magáról. Súrlófényben megvizsgálva azonban kiderült, hogy a polc oldalán, a barna festés alatt virágfüzér nyomai domborulnak. A tisztítás során olyan oldószer keveréket kellett találni, amely oldja a ráfestett réteget, viszont megkíméli az alatta található festett motívumokat. Ehhez tisztítási próbákat végeztem, kevésbé látható területen, kis felületen kipróbálva az oldószereket. A megfelelő oldószerrel óvatosan haladva, a barna festék alól kibontakozott először egy kék átfestés, majd egy vöröses alapszínezetű, fekete „habos erezésű” minta, amit virágfonatok és virágcsokrok díszítenek. Ez a festés a miskolci bútorkészítő központ sajátja, annak is az 1840-es évektől megjelenő második stíluskorszaka, amely leginkább elterjedt a paraszti lakáskultúrában az északkelet-magyarországi régióban.
A falipolcot nem csak átfestették, hanem a középső polcot takaró karéjos profilú léc is hiányzott. Ezt az alkatrészt az egyik korábbi házilagos javítás során feldaraboltak és a meggyengült szerkezetet merevítették vele oly módon, hogy a két felső sarokba felszegeztek egy-egy darabot. Miután ezeket a részekről is eltávolítottam a barna és kék átfestést, itt is előtűntek a megmaradt virágcsokros díszítések.
Az utólagos javításban merevítőként funkcionáló összekötő lécnek ezután rekonstruálni kellett az eredeti helyzetét, amit a néhol megmaradó motívumok és a léc szélének profilja alapján lehetett megállapítani.
Nagyon fontos volt a lécek oly módon történő összeillesztése, hogy semmiképpen ne sérüljön az amúgy is megcsonkított alkatrész. Ezért olyan kiegészítést kellett alkalmazni, amely pontosan illeszkedik a léc törésfelületeihez, illetve a lefűrészelt végeihez. A későbbiek folyamán így a festés retusálásakor pontosabban ki lehet következtetni, hogyan helyezkednek el a virágcsokrok, a hiányzó részek részben rekonstruálhatók lesznek, nem torzulnak a távolságok, arányok.
A szerkezet megragasztása után a kiegészítések fenyőfából készültek. A hiányzó rész és törésfelületnek nagyjából megfelelő darab (kicsit nagyobbra hagyva) kifűrészelése után a kiegészítendő rész és a pótlás közé indigópapírt helyeztem, majd egymáshoz nyomtam a felületeket. Az indigó által a pótláson kijelölt területeket ki kellett vésni. A művelet ismétlése során a pótlás felülete egyre tökéletesebben illeszkedett az eredeti törésfelülethez. A teljesen kiegészített lécet a helyére ragasztottam.
Ezzel a módszerrel egészen pontos, jól ragasztható kiegészítést lehetett kivitelezni, így a festésből megmaradó részeket retusálni tudtam és a még rekonstruálható motívumok kikövetkeztethetőek lettek.